Egy út nem elég!
Ki ad engedélyt a térhasználatra!
A kalocsai Szentháromság tér elkerülésével kapcsolatos nyomvonal problémák nem, hogy megoldódni látszódnak, hanem – a gödrökkel egyetemben – egyre inkább mélyülnek.
Egyre inkább bizonyossá kezd válni, hogy a város fő ütőerének számító Szent István u. és Szentháromság tér forgalom előli lezárása okozta problémák – a hely adottságai miatt – nem oldhatóak meg úgy, mint ahogy a Sétáló utca kialakítása során történt, pl azért nem, mert nem áll rendelkezésre olyan széles út, mely képes volna egymagában elvezetni a város keleti- és nyugati része közötti forgalmat. Így minimum két-három új útvonalban kell gondolkodni, melyből az egyik például Kalocsa rendezési tervében is szerepel, miszerint kétirányú autóközlekedésre alkalmassá kell tenni a Grősz József utcát, (Ügyészség mellett) így vezetve ki a forgalom egy részét a Petőfi Sándor utca irányába.
A másik elkerülő útvonal lehetőség, a Foktői utat és a Martinovics utcát köthetné össze a Vajas partján. Ezzel előmozdíthatnánk a foktői úti laktanya sportpálya területének önkormányzati tulajdonba vételét és szállodaépítésre való kiajánlását is. A harmadik elkerülő útvonal, amit meg kellene nyitni a közlekedők számára, az a régi hotel épület és a földhivatal közötti Sörház köz lehet. Ezzel a Művelődési Központ előtti zsákutca is megszűnhetne és segítséget adhatnánk – legfőképpen a reggeli időszakban – a diákoknak az iskolák megközelítésére. Már az is kérdéses, hogy vajon miért szűkült le a Katolikus Iskola és a Főszékesegyház közötti útszakasz egysávosra és vajon megmarad-e a lehetősége annak, hogy ott valamikor majd újra két sávon közlekedhessenek a gépjárművek, vagy ez a nyomvonal is áldozatául esik a „térhatásnak.”
A kérdések és problémák sora ezzel még mindig nem ért véget, hiszen senki sem tudja jelenleg, hogy vajon a városi intézmények, civil szervezetek tagjai, magánszemélyek vajon milyen engedélyezési eljárást követően használhatják KALOCSA FŐTERÉT? Kihez kell engedélyért folyamodni, ha valaki egy rock koncertet szeretne szervezni a Szentháromság térre?
Ha egyszer megszületnek a válaszok a fenti kérdésekre, akkor már csak irdatlan mennyiségű pénzre lesz szükség a beruházások elvégzéséhez. Péjó Zoltán