Szüreti felvonulás Dunapatajon
Igazi őszi időjárásban került sor október második hétvégéjén a dunapataji szüreti felvonulásra (A népszerű szüreti bált – a vírushelyzetre vonatkozó szabályok miatt – nem tartották meg.) Lovasok és fogatok nem csak helyiek voltak, hanem Dunaszentbenedekről és Géderlakról is érkeztek. A felvonulás kora délután indult, a nézőknek is lehetősége volt, hogy felüljenek az illően feldíszített kocsikra. A település több pontján megálltak táncolni, a talpalávalót a helyi Repeta zenekar szolgáltatta. A táncokat Királyné Páli Anita tanította be, a fiatalokat Páli Zsófi koordinálta. A bíró és bíróné Bekes Tamás és Tamási Petra, a kisbíró és kisbíróné Heck Andris és Bus Anna voltak. A rendezvény megszervezését a Du-
napatajért Közalapítvány csapata vállalta.
60 milliós beruházás Öregcsertőn
A belterületi utak felújítása mellett jelentős forrást, 60 milliót nyert a település a TOP tartalékkeretből csapadékvíz-elvezetésre, melyből a Vén József utca csapadékvíz-rendszerét fogják felújítani. Az elnyert összegről a támogatási szerződést napokon belül aláírják, a munkák várhatóan tavasszal fognak elkezdődni.
Foglyot vissza az Őrjegbe!
Ezzel a címmel rendezett szakmai konferenciát Homokmégyen a homokmégyi Dózsa Vadásztársaság, karöltve további négy megyei vadásztársasággal, az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrparkkal és az Állatorvos-tudományi Egyetem Egzotikus és Vadegészségügyi Tanszékével. Cél: a kihalófélben lévő szürke fogoly visszatelepítése az Őrjegbe.
-mond