Heti egyszeri csokoládéfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában megjelent új tanulmány szerint.
“Tanulmányunk azt jelzi, hogy a csokoládé segít a szív erei egészségének megtartásában. Korábbi klinikai kutatások már kimutatták, hogy a csokoládé kedvező hatással van mind a vérnyomásra, mind az érfalak állapotára” – idézte Chayakrit Krittanawongot, a texasi Baylor Orvostudományi Egyetem kutatóját, a tanulmány egyik szerzőjét a PhysOrg tudományos ismeretterjesztő hírportál. “Azt akartam látni, hogy a szívkoszorúerekre hatással van-e és ha igen, akkor jó vagy káros hatással” – tette hozzá.
A kutatók az elmúlt öt évtized tanulmányait elemezték, amelyek a csokoládéfogyasztás a szívkoszorú erek betegségei közötti kapcsolatot vizsgálták. Elemzésükbe hat tanulmányt vontak be, amelyekben 336 289 ember csokoládéfogyasztását vizsgálta.
Kilenc évet táfogó követéses vizsgálat szerint a résztvevők közül 14 043-nál mutattak ki szívkoszorúér betegséget és 4667-nak volt szívrohama. A csokoládét hetente egy alkalomnál többször fogyasztók esetében 8 százalékkal volt kisebb a szívkoszorúér betegség kockázata, szemben azokkal, akik hetente egy alkalomnál kevesebbszer ettek csokoládét.