Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal a 2021/2022-es tanévben is tudományos vetélkedőt hirdet a Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11?12. évfolyamos középiskolásoknak, ezúttal magyar irodalom, fizika és informatika tudományterületből. A vetélkedő célja, hogy lehetőséget adjon a kiemelkedően tehetséges tanulóknak az ezeken a tudományterületeken, ill. tantárgyakban való jártasságuk, kiemelkedő tudásuk bemutatására. A tanulók egyénileg versenyeznek, a jelentkezés és a részvétel ingyenes, jelentkezni az adott köznevelési intézményen keresztül lehet. A tanulók nevezésének, szakmai felkészülésének és részvételének támogatását az érintett középiskolák vezetői biztosítják. Egy iskolából több tanuló jelentkezését is várják.Az Ifjú tudósok tudományos középiskolai vetélkedő háromfordulós: az elődöntő online feladatsor megoldásából áll; a középdöntőt és a döntőt Budapesten rendezik, ezek során a versenyzők személyesen mérhetik össze a tudásukat. Bővebb információ: www.ifjutudosok.kozepiskolaiverseny.hu