Kalocsán 2018 óta hagyomány, hogy a Magyar Kultúra Napján éves kiállítást nyitnak a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak alkotásaiból a Művelődési Központ második emeleti folyosóján. Idén csatlakoztak az eseményhez a Dunatáj Fotókör tagjai is kiállításukkal. A kultúra napi programot egy Cseh Tamás Emlékest zárta, melynek apropóját az adta, hogy 30 éve ezen a napon lépett fel itt a művelődési ház kamaratermének színpadán a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes. Több mint százan gyűltek össze a kalocsai művelődési központ folyosóján a megnyitóra, mely Lakatos György fagottművész, Kalocsa Díszpolgára előadásával kezdődött. Majd elhangzott (felvételről) születésének 200. évfordulója tiszteletére Himnuszunk a Vígszínház művészeinek előadásában. Lakatos György nagyon személyes és elgondolkodtató köszöntővel indította a megnyitót. – A magyar kultúra világviszonylatban az élvonalban van, megőrzésében, átadásában nagy a felelősségünk. Kap elég figyelmet a magyar kultúra? Van felelősségünk? Van teendőnk ezzel kapcsolatban? Ezekkel a továbbgondolásra szánt kérdésekkel zárta ünnepi gondolatait. Budai Viktória művészettörténész, a Schöffer Gyűjtemény vezetője kiállításmegnyitójában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, minden kötöttségtől mentes tárlat a kalocsai és környékbeli alkotók bőséges és szerteágazó munkásságából nyújt keresztmetszetet. A fotószekció kiállított munkái között szintén érvényesül a tematikai változatosság, bennük közös nevező az esztétikai igényesség és a technikai professzionalizmus – mondta. A megnyitót Lakatos György fagottjátéka zárta. Rögtön utána kezdődött egy emelettel lejjebb a kamarateremben a Cseh Tamás Emlékest, melyen Papp Róbert (gitár, ének) és ifj.Papp Róbert (gitár, dob, ukulele, kalimba) zenével, Berta-Somogyi Lajos prózai részletekkel idézte meg a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek Cseh Tamást. Külön érdekessége volt az estnek, hogy levetítették azt a rövid interjút, amit 30 évvel ezelőtt – kalocsai koncertje alkalmával – Asperján Istvánné készített a zeneszerző-énekessel.