A legutóbbi testületi ülésen döntöttek a képviselők, hogy 400 ezer forinttal támogatják a Kalocsai Rendőrkapitányságot egy rendvédelmi drón beszerzésében. A korábbi testületi ülésen is már szándéknyilatkozatot tettek, akkor még összeg nélkül, de miután a környező települések is biztosították támogatásukról a rendőrséget, a támogatás összegéről is döntöttek. A drónt a rendőrség az illegális hulladéklerakók felszámolására, eltűnt személyek felkutatására, terménylopások felderítésére, valamint közlekedése ellenőrzésekre is használják majd, a jogszabályok betartásával, elsősorban nem lakóépületek felett, a személyi intimitás messzemenő tiszteletben tartásával. Ugyanezen az ülésen elhangzott még, hogy több térfigyelő kamerára is szükség lesz az új híd átadása után.