Az elmúlt év végén megtartott kalocsai polgármesteri tájékoztatóból kiderült, hogy az ?Inkubátorház kialakítása Kalocsán? című pályázatuk pozitív elbírálásban részesült. Az elnyert 220 millió forintos forrásból olyan inkubátorház kialakítása valósul meg, amely alkalmas lesz arra, hogy azt a kezdő vállalkozások telephelyként használva termelés, vagy szolgáltatás végzése céljából igénybe vegyék.
A Foktői úti laktanya ÉNY-i részén található ? a Magyar Államtól megvásárlandó, 3,5 hektáros terület egyik épülete szolgálja majd a vállalkozásokat. Ennek érdekében folytatott tárgyalások eredményeként először a Honvédelmi Minisztérium engedélyével Kalocsa Városa megosztotta a területet, majd azóta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal zajlanak az egyeztetések a lehetséges ingatlancseréről.
Az elképzelések szerint, már most januárban önkormányzati tulajdonba kerülhet az érintett terület.
A kivitelezés az idei év végén, illetve a jövő év elején kezdődhet meg.