A férfiaknál 11 százalékkal, a nőknél 6 százalékkal csökkent a rákhalálozás hazánkban. Magyarország az európai országok között még mindig élen jár a daganatos megbetegedések és a kapcsolódó halálozások számában, miközben a legutóbb publikált országjelentés szerint 2011 és 2019 között a férfiaknál 11 százalékkal, a nőknél 6 százalékkal csökkent a rákhalálozás – hangzott el a nemzeti rákellenes nap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Budapesten.
Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a tüdőrák Magyarországon még mindig vezető daganatos halálok mind a férfiaknál, mind a nőknél, de “nem annyira kirívó, mint azt a nemzetközi tanulmányok mutatják”.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nőknél a tüdőrák ugyanolyan “kiemelt figyelmet érdemel”, mint az emlő- és nőgyógyászati tumorok, mert a tüdőrák esetében a nőknél rossz tendencia figyelhető meg.
A szakember kiemelte a megelőzés fontosságát, hozzátéve, a rizikócsoportba tartozók szűrésével sokat lehet tenni a halálozási mutatók javításáért. Bogos Krisztina azt mondta: Magyarországon az innovatív terápiák elérhetőek, ezek megduplázták a három-ötéves túlélést.
Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, 2020-2022-es adatok szerint a koronavírus-járvány időszakában több lett az elhízott, túlsúlyos ember Magyarországon, különösen a fiatal felnőtt korosztályban. A megugrás a 15-25 éveseknél a legerőteljesebb – tette hozzá.
Az életmód jelentősen megváltozott a Covid alatt, az úgynevezett elhízási világatlasz szerint azonban Magyarország nem áll nagyon rosszul. A 173 országból a férfiaknál a 24., nőknél a 91. Magyarország, Európában a férfiakat tekintve a 3. helyen, a nőknél 8. Magyarország. A szakember szerint figyelemfelhívó ez az adat, hiszen az elhízás, a túlsúly több krónikus betegség okozója, és egyre több adat van arra vonatkozóan, hogy az elhízás a daganatos betegségek kialakulásában is szerepet játszik. Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos azt emelte ki, hogy az egészségtudatos életmódnál, az egészségmegőrzésnél fontos, hogy az egyén is felelősséget vállaljon a saját egészségéért. MTI