EGYRE ELKESEREDETTEBBEK A GAZDÁK!
Jelenleg a két évvel ezelőtti árhoz kezd közelíteni az elmúlt évben megtermelt gabona ára, melynek jelentős részét el sem tudja adni sok gazda, így egyre elkeseredettebben és dühösebben szólítják meg a döntéshozókat.
Ismét bebizonyosodni látszik, hogy a kormányzat nem tudta megakadályozni ezt a negatív folyamatot sem, sőt valamilyen szinten generálták is azt.
Először is a kormány 2022-ben megtiltotta a különböző gabonafajták országból való kivitelét, mondván, hogy gond esetén él majd elővásárlási jogával, de ezt nem tette meg.
Ezzel egyidőben – az ársapkák által – korlátozták az egy lakossági vásárlás alkalmával elvihető pl. liszt mennyiségének mértékét.
Semmilyen szinten nem csillapították a műtrágyák és kemikáliák árának növekedését, ezért a még magasabb áraktól való félelmükben a gazdák bevásároltak a drága szükségletekből. Most viszont jelentős mértékű árcsökkenés tapasztalható, így csökken a világpiaci versenyképességünk.
Mindeközben, csak a napokban kezdték el szabályozni, (megtiltani) a már az elmúlt évtől kezdődően nagy mennyiségben beömlő ukrán gabona hazai tárolását és értékesítését, amelyek egyrészt génkezeltek, másrészt olyan vegyszerekkel kezeltek, melyek az unióban nem megengedettek, továbbá toxinokkal szennyezettek.
Háttér:
Március utolsó hetében folytatódott a gabona termelői árának csökkenése Magyarországon, az olajnövények ára szintén mérséklődött – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.
Brutálisan drágult a háztartási energia és az élelmiszer. A februári 25,4 százalék után márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, annak ellenére, hogy az étkezési búza termelői ára az év eleje óta jelentősen mérséklődött; tonnánként 120 ezer forintról esett 87,6 ezer forintra. A takarmánybúza ára 81,3 ezer forintra, a takarmánykukoricáé 86,1 ezer forintra mérséklődött. A nemzetközi előrejelzések a szükségleteknél csekélyebb búzatermést valószínűsítenek világszinten, így a globális tartalékok csökkenni fognak a jelentés szerint. Európában ugyanakkor a csapadékos időjárás jót tett az ültetvényeknek. Az őszi búza termőterülete nőtt 1 százalékkal, az EU tagállamaiban elérte a 22 millió hektárt. Péjó Zoltán