A kormányváltást követően új lendületet kaphat a település- és térségfejlesztés a kalocsai járás vonatkozásában is, persze csak abban az esetben, ha a végtelenül eladósodott országunkat, a bevételek jobb felhasználásával és az uniós források segítségével sikerül újra működőképessé tenni. A fejlesztési elképzelések megvalósulásához persze teljes rendszer- és szerkezetváltásra van szükség az adó-, az egészség-, az agrárpolitikában, a közszolgáltatásokban és az infrastruktúrafejlesztési szabályozásban is. Remélhetőleg most, hogy országos szinten megszűnnek a túlárazott beruházások jut pénz Kalocsa elkerülő útjainak felújítására, továbbá az elnyert pályázatok (uszoda felújítás + Meszes és a belváros) megvalósítására is. Térségi gond, hogy a vízhálózatunk elöregedett, a javítások során pedig folyamatosan rongáljuk az útjainkat.
Minőségi szálláshelyek bővítésével sokkal több potenciál lehetne a sárköz idegenforgalmában is, persze ennek feltétele Kalocsa esetében a főtér kezelési jogának újbóli megszerzése. A korábbi kormányzati fejlesztési ígéreteket is készpénzre kellen váltani a kórház- és a laktanya esetében is, hivatkozással az Atomerőmű építkezésre érkezők elhelyezésére és ellátására. Kalocsa város polgármestere a legutóbbi képviselő-testületi ülésen több céges beruházási szándékról is beszámolt, melyet többnyire már itt működő, illetve idetelepülni szándékozó vállalatok szeretnének megvalósítani a reptéren lévő szabad befektetési területen, vagy a már meglévő kalocsai telephelyükön. Ha a tervek megvalósulnak, akkor 100 főt meghaladó új munkahely létesülhet Kalocsán.
Foktő önkormányzata 100 hektárt adott el a közelmúltban a reptéri területéből, ahol német befektetők kívánnak napelem- és nagy energiaigényű szerverparkot létesíteni. Ezen szándékukat már 15 milliós foglalóval is megerősítették. Talán ehhez csatlakozhat Kalocsa is a 24 hektáros maradék reptéri területével. Az új Duna-híd adta turisztikai- és gazdasági lehetőségek is kiaknázásra várnak még, hiszen általa logisztikailag kedvezőbb helyzetbe került térségünk.
A foktői úti laktanya a maga 37 hektáros belvárosi területével sok, eddig kiaknázatlan fejlesztést; fiataloknak olcsó lakhatási-, idősebbeknek szociális ellátási-, a vasút melletti részen új vállalkozói övezetet, továbbá új közösségi tereket és szállodaépítési lehetőségeket rejt magában. Összefogással minden adottságunk megvan a fejlődésre. Péjó Zoltán

