Az ember igyekszik a környezetét rendbe tenni; fát, virágokat vásárol, hogy szebbé tegye a környezetét és ezáltal javítsa Kalocsa város összképének megítélését. Elülteti a ház elé a közterületen a virágokat és másnapra – az éj leple alatt – ellopják azokat! Felháborító! Nem értem ezeket az embereket, akik erre specializálják magukat pl. a Csajda utca környékén, de a rendért, tisztaságért semmit sem tesznek!
A családi ház ablakába kitett virágos ládákat szintén ellopták a Zöldfa utcából. Jó lenne, ha éjszaka is sűrűbben ellenőriznék a közterületeket a rendvédelem felelősei és el lehetne fogni a rongálókat, szemetelőket! Fontos lenne bekamerázni a Csajda kertet!
A barokk Kávéház előtti virágágyás is kívánnivalót hagy maga után.
Az illetékesek (Érsekség) miért nem érzik feladatuknak a karbantartását. Szinte embermagasságú szúrós gazak éktelenkednek a területen, illetve egy kiszáradt fatörzs fogadja a turistákat itt, immár több mint egy éve. Jön a nyár, jönnek a turisták és nem szép látvány fogadja Őket! A tőle pár méterre lévő – a város kezelésében álló virágágyás – ezzel szemben szép képet mutat. Szántó Éva

