
Új kormány alakult soha nem látott nagyságú felhatalmazással és az azt kísérő bizalommal, abban a hitben, hogy megtörténhessen a többség által elvárt rendszerváltás. A teljes átalakítás szükségességét az elmúlt napok is igazolták, hiszen sorra derülnek ki olyan tízmilliárdokat felemésztő ügyletek, mely összegeket a magyar emberektől lopták el és amelyeknek sokkal jobb helyük lett volna a közszolgáltatásokban. Az új kormány kezét megköti, hogy a kassza nemhogy üres, hanem soha nem látott mínuszban van, hiszen az Orbán kormány felelőtlensége leginkább abban mutatkozott meg, hogy a saját gazdagodásuk mellett, rengeteg pénzt szórt ki olyan juttatásokra, mely csak az Ő hatalomban maradásukat szolgálta. Talán arról sem árt beszélni, hogy a rendszerváltást követően kárpótlásra, jóvátételre is szükség van, ha nem is anyagilag, de erkölcsileg biztos.
Akik az elveiket és a szakmaiságot helyezték előtérbe munkájuk során, a fideszes pártérdek helyett, azok sok esetben vesztették el munkahelyeiket és járatták le Őket. Vállalkozóként többmilliós megrendelésektől estek el, mert nem voltak részei a NER nevezetű maffiának és egy idő után már nem is indultak állami tendereken, beruházásokon. Az is előfordult, hogy felkínálták nekik a cégük eladásának lehetőségét, vagy olyan környezetben kellett dolgozniuk, amelyben a kormányközeliek féláron tudták adni a szolgáltatásaikat (pl. a hirdetéseket). A feladatok sora hosszas. Igen, le kell cserélni a pártkatonákat a vezetői pozíciókból, hogy a szakmaiság domináljon a párthűség, vagy a párttagok rokoni kapcsolatai helyett.
Meg kell szüntetni a túlárazott beszállítói láncokat pl.: a börtönökben, kórházakban és egyéb közszolgáltatásokban. Az ország hatalmas mértékű eladósodottságát csökkenteni kell, hiszen már egyik hitelből finanszírozták a másik hitelt, annak érdekében, hogy a jólét látszatát fenntartsák. Már most érezhető egyfajta pozitív hangulat. Senki nem mossa az agyunkat arra vonatkozóan, hogy éppen kit kell gyűlölnünk. A bizakodás a forint javuló árfolyamában, de leginkább a boltok mért 8,2 százalékos forgalom-növekedésében is lemérhető. Sok a tennivaló az elszámoltatásban, az ellopott pénzek visszaszerzésében, de a béketeremtésben és az ország megosztottságának felszámolásában is. A vezetők iránti bizalom megvan, most már „csak” élni- és nem visszaélni kell vele, távol tartva a hirtelen megvilágosodott és átigazolni szándékozó korábbi pártkatonákat.
Péjó Zoltán

