A tikkasztó kánikula ellenére is, mintegy 80-an jelentek meg a kalocsai Sétáló utcában július 2-án délután, ahová dr. Marczingós László, a devizahitelesek szabadságharcosaként is ismert ügyvéd, Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő, illetve a Jobbik helyi szervezete hívott össze utcafórumot.  

Marczingós arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy gyakoroljanak minél nagyobb nyomást a pénzintézetekre azzal, hogy adjanak be olyan nyomtatványokat (melyeket a rendezvényen is osztogattak), melyekben kérik a – az uniós határozatra hivatkozva – a befizetett devizehitelük kamatainak visszafizetését.

A nagyobb nyomásgyakorlás érdekében létrehozták országos hatókörűen Banki Károsultak Országos Szervezetét, valamint annak helyi közösségeit is, annak érdekében, hogy egymást segíthessék a devizakárosultak, ne egyesével kelljen kivívniuk a kártérítést további évek alatt.  

Z. Kárpát azt mondta, fél éve még reménytelen volt a helyzet, most azonban

– már van győztes európai ítélet,

– „megjöttek az első fecskék”, azaz győztes perek a magyar bíróságokon,

– elindítottak egy népszavazási kezdeményezést a kilakoltatások és a devizás végrehajtások teljes leállításáért,

– politikai számításból már mutatkozik rugalmasság a kormányoldalon is, – Van egy országos, a károsultakat védő szerveződés, aminek az üzenetét ő maga be tudja vinni a parlamentbe. A Jobbik képviselője azt ígérte, végigviszik az országjárást, és le fogják állítani „ezt a kifosztó gépezetet”.

Hozzászólások

hozzászólás