Az immár hatodik alkalommal megrendezett, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyen a 2020-ban pályázott gyártóegységek mérettették meg magukat. Az utóbbi hónapokban egy sor kiváló gyár mutatta be tevékenységét és fejlesztéseit, hogy összemérjék eredményeiket egymással. A sokszínű mezőnyben a zsűrinek, a korábbi évekhez hasonlóan, nehéz dolga volt, az összetett díjasok kiválasztásában.
A vállalatokat idén két nagy csoportra bontották: a kkv-k és a nagyvállalatok külön szekcióban indulhattak.
Az összetett győztesek:
Az Év Gyára versenyen három összetett nyertest hirdettek. A 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevételű vállalatok között a Hirschler Glas Kft., a 3 és 15 milliárd forint közötti éves nettó árbevételű cégek között a Viterra Növényolajgyártó Kft., míg a 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű nagyvállalati mezőnyben a Continental Automotive Hungary Kft. szerezte meg az első helyet.
A vállalatok egytől egyig figyelemre méltó fejlesztéseket mutattak be az auditbizottságnak, az elismerések tükrözik az elmúlt években zajló folyamatjavításokat és azok eredményeit. ?Öröm volt látni, hogy a gyárak számára a nehéz 2020-as évben sem csak a szükséges minimumról vagy a túlélésről szólt a működés, hanem komoly fejlesztések zajlottak, és innovációra törekedtek? ? értékelte az online díjátadó gálán a résztvevők hozzáállását Horváth Barbara a Process Solutionstől. EMIKA ? ÓRIÁSI TERVEK
Új beruházások elindításáról számolt be június 10-én a kalocsai székhelyű Emika Zrt vezetése. A társaság egy új 3500 m2 alapterületű robotizált fémmegmunkáló üzemegységet épít fel 2023-ig. A cég munkatársai elektromos versenykerékpárokat is fejlesztenek és gyártanak, mellyel már egy jelentős nemzetközi sportversenyt is megnyertek. Egy újabb gyártási terület, a készházak gyártása is Kalocsára fog kerülni a 2222-es évtől, mely energiatakarékos és gyorsan felépíthető házakat tud gyártani a megrendelőknek. A cég 5000 világítótestet ad ajándékba a városnak.