A Foktői Önkormányzat 2015-ben vásárolt meg egy házat a Fő utcán, melyet tájháznak rendeztek be és szeretnék majd programokkal is megtölteni ? mondta Bakai Károly az avatóünnepségen, egyben megköszönte az alpolgármesternek, Battáné Pálfi Erzsébetnek az ötletet és a megvalósulást végigkísérő sok munkáját. Kustár Rozália régész a kollektív emlékidézés méltó részének nevezte a tájházat. Az ünnepségen az aznap hajnaltól főtt szilvalekvárt is megkóstolhatták a jelenlévők. A nap emlékére pedig elültettek az udvaron egy szilvafát. Az avatóműsorban felléptek a helyi Hagyományőrző Néptánccsoport, a Vegyeskórus és a Mikro Színpad tagjai.
Zs.E.