A Kalocsai Szent István Gimnázium 67 végzős tanulójának tűzték fel az érettségi vizsgák közeledtét jelző kis kék szalagot január 17-én. A bevonulást és a Himnusz közös eléneklését követően Gácser Jázmin 12.B osztályos tanuló mondta el ünnepi beszédét. Ezután Perity Lajos intézményvezető köszöntötte a vendégeket, s arra emlékeztette a 12.-eseket, hogy sok feladat vár rájuk a következő hónapokban, majd báró Eötvös József szavait idézte útravalóul: „Nyújts mindig többet! Ne elégedj meg azzal, ami vagy! Próbálj meg az lenni, ami lehetnél!” Az ünnepi műsorban olyan szövegek és dalok hangzottak el, melyekkel az ünnepeltek a most bennük kavargó érzéseket kívánták kifejezni. A latin tánccal színesített összeállításban Fricska Katalin, Dr. Deákné Tóth Veronika, valamint az osztályfőnökök, Krausz Edina és dr. Raffainé Papp Henriette segítették a tanulókat. A szünetben báli ruhát öltöttek a végzősök, s hagyományaikhoz illően bécsi keringővel zárult a rendezvény, amelyet Farkas Éva tanított be.

Valentin-napi jótékonysági bál az Ipari Iskola Alapítvány javára

Jótékonysági bált szervez immár második alkalommal az Ipari Iskola Alapítvány, melynek bevételéből a BSZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulóit és céljait támogatják. A rendezvény február 14-én, pénteken lesz Meszesen a Kék Duna vendéglőben. Parádés műsort ígérnek a résztvevőknek. Az est egyik fellépője a Fieszta frontembere, Csordás Tibi lesz, aki latin-retro műsorral érkezik, a hangulatfelelős DJ von Krausz, egykori dózsás, és fellép még az intézmény jelenlegi diákja, Szabó Gellért (Ge-rald Schneider) is, aki járja az országot profi zsonglőrműsorával. A műsoros-vacsorás-tombolás estre nemcsak szülőket és nevelőket, hanem volt dózsásokat is várnak.                                               eZs

Hozzászólások

hozzászólás