BRONZÉREM RÓNAI SÁNDOR EMLÉK-TORNÁN BAJÁN!

Június 13-án a Méhecskék SE részt vett Baján a Rónai Sándor volt edző emlékére rendezett tornán, ahol erős csapatok ellen kellett bizonyítani tudásukat. Az első két mérkőzésen a Baja és a Pécs ellen is alul maradtak futó és játékgyorsaságban. Lassan és sok hibával...

ASZTALITENISZ

A Kalocsai SE. Asztalitenisz Szakosztály utánpótlás csapata, két hazai mérkőzésen, újabb hat pontot gyűjtött be. Június negyedikén Kunbaja csapatát 17:3-ra győztük le. Vida Zolta, Réfy Mór és Győri Martin mind a négy egyéni mérkőzését megnyerte. Svecz Olga két...

LETETTÉK AZ ÚJ DUNA-HÍD ALAPKÖVÉT

2021. június 10-e, egy újabb mérföldkőnek számít a leendő Gerjen-Foktő (Kalocsa-Paks) Duna-híd vonatkozásában. Ezen a napon ünnepélyes keretek között rakták le az új híd alapkövét, a Duna bal partján, a Viterra Növényolajgyár közelében, az érintett települések...

A LEGKORÁBBI GYERMEKKORI EMLÉ-KEK KÉT ÉS FÉL ÉVES KORTÓL KEZ-DŐDHETNEK

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek legkorábbi emlékezete korábbról ered, mint ahogyan azt ők gondolják. Két és fél éves kor az az időszak, amelytől az emberek fel tudják idézni legkorábbi emlékeiket - állapította meg egy kanadai kutatás. A Memory című...

NYÁRI DIÁKMUNKA PROGRAM

A 2013-2020-es években indított ?Nyári diákmunka? program a 2021. évben ismét meg- hirdetésre került. A támogatás célcsoportjába a 16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok tartoznak.A program két pillérre épül: 1. pillér: Önkormányzati diákmunka. Időtartama...

Legfrisebb híreink

ELHAGYOTT ORSZÁG

ELHAGYOTT ORSZÁG

Január közepén az osztrák társadalom-biztosító nyilvánosságra hozta a legfrissebb statisztikáját az Ausztriában dolgozó külföldi munkavállalókról. A magyar kolónia novemberben 118 930 főt számlált, ami decemberre 123 032-re hízott. Ez 4102 fős növekedés, ami csaknem...

bővebben
KERÉKPÁRÚT, DE KI KÉRTE?

KERÉKPÁRÚT, DE KI KÉRTE?

Még az elmúlt év utolsó testületi ülésén került napirendre a Kalocsa-Kiskőrös közötti kerékpárút engedélyeztetésére vonatkozó előterjesztés, mely a tervezett beruházás megvalósítását volt hivatott segíteni. Senki sem tudja, hogy ki kérte ezt a beruházást, mert a...

bővebben
SZÉPEN BESZÉLTEK A GIMNAZISTÁK

SZÉPEN BESZÉLTEK A GIMNAZISTÁK

A Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2023-2024. tanévben is meghirdette a Szép Magyar Beszéd versenyt, melynek iskolai fordulóját január 10-én tartották a Szent István Gimnázium könyvtárában. A diákoknak egy szabadon választott és egy kötelező...

bővebben
ÚJABB KORLÁTOZÓ TÖRVÉNY

ÚJABB KORLÁTOZÓ TÖRVÉNY

Több mint száz civil szervezet közös nyilatkozatban tiltakozik az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomag ellen, mely elsősorban a külföldről érkező pénzügyi forrásokat felhasználó, közéleti ügyekben megnyilvánuló, vagy programokat megvalósító szervezeteket,...

bővebben
60 éves a hartai tánccsoport

60 éves a hartai tánccsoport

Bensőséges ünnepség keretében emlékeztek meg a Hartai Tánccsoport 1963-as, 60 évvel ezelőtti megalapításáról. Jelenlegi formájában 1987-től működnek Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület néven. A kezdetektől több száz fő vett részt a tánccsoport munkájában, így...

bővebben
CSÖKKENT A CUKORBEVITEL

CSÖKKENT A CUKORBEVITEL

A gyártók önkéntes vállalásai nyomán Magyarországon 2022-ben tovább csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így ezek az értékek 45,5 százalékkal alacsonyabbak, mint 2010-ben voltak - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és...

bővebben
MASZKHASZNÁLAT A KÓRHÁZBAN

MASZKHASZNÁLAT A KÓRHÁZBAN

Közlemény! Tisztelt Betegeink és Látogatók! Az egyre szaporodó felső légúti megbetegedések miatt 2023. december 01-től a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház mindhárom telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) kérem az alábbiak betartását: - légúti panasz...

bővebben
Jövőd a tét!

Jövőd a tét!

Az október közepi kalocsai rendezvény után Kecskeméten, majd múlt héten Baján tartották meg a Jövőd a tét! című pályaválasztási kiállítást. A Petőfi szigeten lévő Turisztikai központban középfokú oktatási intézmények tartottak szakmabemutatókat, szakemberek...

bővebben
ÚJABB SEGÍTSÉGET KAPNAK A KISTERMELŐK

ÚJABB SEGÍTSÉGET KAPNAK A KISTERMELŐK

A rövid ellátási lánc jelenti a felelős és környezettudatos vásárlás alapját. Újabb segítséget és könnyítéseket kapnak a kistermelők, kihasználva az uniós lehetőségeket, kiemelten támogatják őket - mondta Nagy István agrárminiszter.Hozzátette: minisztériumi...

bővebben

Összes kategória

Startups

Smartwatches

Events

Videos

Mobile Phones

Workspace

Accessories

Photography

Smartwatches

Funding

Devices

Gifts

Értesüljön első kézből legfrisebb híreinkről!

Prémium előfizetés

Legfrisebb híreink!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legfrisebb híreink

Kövessen minket!

Kövessen be közösségi oldalainkon!