Az országosan április végén tartott tájházak napjától kissé időben később tartották, de annál nagyobb sikerrel és érdekes programokkal Foktőn a Nyitott tájház napot. A későbbi időpontnak is oka volt, mostanra készült el az udvarban egy favázas, nádtetővel fedett közösségi tér, így már sem tűző nap, sem az eső nem gátolhatja a programok rendezését. Gyermekprogramokkal indítottak délután, a régi varrott falvédők mintájára terveztek falvédőket kék-piros színben, kis szövőkereteken tanulták a mesterség fogásait, kukoricalazból virágok, babák készültek. A délután a felnőtteké volt, sokan hoztak régi emlékeket, fényképeket, használati tárgyakat, jó kis beszélgetések alakultak ki. A foktői értéktárhoz is összegyűlt az anyag, ezt is megismerhették a jelenlévők ezen a délutánon. Az MTA hangarchívumából származó régi felvételeket is meghallgattak, majd viseletbe öltözés következett, részben a Tájházban található ruhákba, részben saját, otthonról hozott viseletbe. A szervezők bográcsban főtt marhapörkölttel vendégeltek meg minden jelenlévőt. -mond