Január végén megszűnt az oktatás a foktői általános iskolában, az alsó tagozatba járó nyolc diák a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi tagintézményében folytatja tanulmányait. A helyi hírmondóban is megjelent erről egy egy közlemény, miszerint egy hosszú folyamat végére került ezzel pont, pedig a foktői önkormányzat sok éven keresztül mindent megtett, hogy megtartsa helyben legalább az alsó tagozatot. Számtalan támogatást adtak a tanulóknak, például ingyenes étkezést, tankönyvet és úszásoktatást, utóbbihoz az utaztatást is megoldották, digitális táblákkal, számítógépekkel felszerelt iskolában folyt az oktatás kis létszámú osztályokban és helyben. Bakai Károly polgármester elmondta, az önkormányzat akkor is megadott minden támogatást, amikor már a KLIK vette át az iskolát, de mint mondta, olyan gyorsan csökkent a tanulólétszám, hogy 2019-ben mindössze 8 fő kezdte meg a tanulmányait Foktőn. Ezenkívül az iskola (mely már eddig is tagintézményként működött) igazgatója is felmondott az elmúlt év végén. Egyelőre csak az oktatás szűnt meg, az áprilisi beíratkozáskor dől el, hogy lesz-e helyben legalább nyolc beíratkozó a 2020/21-es tanévre, vagy végleg bezárják a foktői iskolát.
-mond