Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket.

Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.                                    [Mt 15,29-37]

Elmélkedés

Az evangéliumi részlet ünnepélyes cselekedettel kezdődik, Jézus felmegy egy hegyre és ott leül. Talán azt várnánk, hogy tanítani fogja a köré gyülekező népet, de most más történik. Betegeket visznek hozzá, Máté evangélista részletesen fel is sorolja, hogy sántákat és bénákat, vakokat és némákat, valamint egyéb testi bajban szenvedőket. Cselekedetük arról árulkodik, hogy a nép már ismeri Jézus gyógyító erejét. Nem tudják, nem értik még, hogy milyen hatalom birtokában képes csodás módon gyógyítani, de elismerik különleges képességét. Jézus minden hozzá vitt beteget meggyógyít, mert Isten soha nem szűkmarkú, nagylelkűsége és irgalma nem ismer határokat, segítségét nem tagadja meg senkitől, jótéteményeinek bárki részese lehet. Jézus látja az emberek elesettségét, látja bizalmukat, látja hitüket. Megérti, hogy számukra ő az utolsó remény, egyedül ő tud rajtuk segíteni.

A gyógyítások után hirtelen változik a jelenet. „Sajnálom a népet” – mondja Jézus, amikor észreveszi, hogy már napok óta étlen-szomjan kitartanak mellette. Sajnálatát itt is helyesebb irgalomként értelmeznünk. Amikor ugyanis megszaporítja a kevés eledelt és jóllakatja a népet, akkor tettében az irgalmasság, az emberekkel való törődés, a róluk való gondoskodás mutatkozik meg. Hiszem-e, hogy az irgalmas Isten engem is meg akar ajándékozni?          © Horváth István Sándor

Hozzászólások

hozzászólás