A Kalocsai Járás polgármesterei találkoztak Miskén, ahol Kovács Pál államtitkár, Font Sándor országgyűlési képviselő és Sárosi Magdolna tankerületi igazgató volt a meghívott vendég.
A rendezvényen elsőként Illés Attila miskei polgármester mutatta be a települést.
Utána Kovács Pál, Paks II. beruházásért felelős államtitkár adott tájékoztatót a paksi projekt aktualitásairól, kihangsúlyozva, hogy Magyarország energiafogyasztása folyamatosan nő, a fogyasztás 31,59 százalékát az ország importból fedezi. Ennek csökkentése miatt is fontos a paksi két új blokk megépítése és termelésbe állítása, hiszen a jelenleg működők élettartama a 2030-as években lejár. Elmondta, hogy közel nyolcvan felvonulási épületet, irodákat, raktárakat, étkezőket kell felépíteni, melyekből egy, a telephely energiaellátását biztosító transzformátorállomás már megépült, és a következő három építése is a napokban megkezdődik. Kitért az új Duna-híd építésére is, mely várhatóan 2020 őszén megkezdődik.

A Magyar Falvak Programról Font Sándor országgyűlési képviselő beszélt, kihangsúlyozva, hogy a nemzeti forrásból finanszírozott program tizennyolc célterületet jelöl meg, melyben biztosan talál minden település olyat, melyre pályázni tud. Egy hozzászólásban elhangzott, hogy fontos lenne a pályázatok adminisztrációjának egyszerűsítése.
A találkozó végén Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója tájékoztatta a fórum résztvevőit a hozzájuk tartozó iskolák létszámadatairól, fenntartóváltásokról, a megvalósult és jövőbeni fejlesztésekről, kitérve arra, hogy fontos szakmai feladatnak tartják a kapacitás megteremtését az orosz nyelv oktatására vonatkozóan.
Zárásként dr. Bálint József kalocsai polgármester térségfejlesztési aktualitásokról tájékoztatta az egybegyűlteket.
Zs.E.