Hartán a Hajósmúzeum és Képtár patinás épülete adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés júniusi ülésének. A napirendi pontok ez alkalommal is számos, Bács-Kiskun megyét érintő kérdést öleltek fel mind a gazdaság, mind a turisztika, mind a kultúra és a közigazgatás területéről.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a kezdetek óta szívügyének tekinti a megyei borok elismertségének növelését. A ?Duna borút létrehozatala és pozicionálása turisztikai és kulturális márkaként a határmenti régióban? címmel határon átnyúló pályázatot valósít meg Vajdasággal közösen. A projekt célja a térség borászatainak fejlesztése, a piaci pozíciójuk megerősítése, kínálatuk tematikus útvonalba szervezése. Az elkészült fejlesztési tervet a közgyűlés tagjai is egyhangúlag elfogadták. Egy másik fontos, egész megyét érintő téma került terítékre a közgyűlésen: az elmúlt két év TOP fejlesztéseit összegző tájékoztatót hallgathattak meg a politikusok. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) elsődleges célja a térségi gazdaságfejlesztés, a foglalkoztatás növelése és az itt élők helyben boldogulásának biztosítása, életkörülményeinek javítása. A megye helyi önkormányzatai, egyházi és nonprofit szervezetei mindösszesen 607 db pályázatot nyújtottak be 101,318 Mrd Ft támogatási igénnyel, melyből eddig 87 fejlesztés zárult le sikeresen. Megyeszerte 230 épület energetikai korszerűsítése valósul meg, köztük 51 óvodáé és 48 iskolaépületé. 28 településen újul meg a közösségi közlekedés feltételrendszere, ezen belül 21 településen épül kerékpárút és mintegy 70 darab új buszváró és buszmegálló teszi kényelmessé a közlekedés feltételeit. A 46 új és 25 felújított bölcsődének köszönhetően várhatóan 590 új bölcsődei férőhely várja a jövőben az apróságokat. 8 megyei városban születnek újjá a köz- és a zöld területek, parkok. 32 településen javul az egészségügyi alapellátás – 48 háziorvosi -, 24 fogorvosi szolgáltatás és 26 védőnői ellátás válik nyugat-európai színvonalúvá. A megyei önkormányzat és Harta Nagyközség jövőbeni együttműködése szimbólumaként Rideg László elnök egy gömbmeggyfát adományozott a településnek.