Letöltötted? Feltöltötted? Megnézted a linket? Kitöltötted hozzá a feladatlapot? Kész a beadandó? Mikor is van a határidő? Hova mentettem? Be tudsz jelentkezni? Nem? Jaj, miért is nem?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések motoszkálnak mostanában a diákok fejében. Megváltozott hétköznapok: nem olyan szürkék és unalmasak, mint a tanév közepén. A digitális oktatásnak vannak árnyoldalai és hasznos tapasztalatai egyaránt, amelyekről diákjaink szívesen megosztják véleményüket egymással és tanáraikkal. Meg kell tanulniuk az önállóságot tanulásban, időbeosztásban, felelősségvállalásban, döntéshozatalban és még sorolhatnánk. Hamar alkalmazkodniuk kellett az új élethelyzethez és csak remélni tudjuk, hogy ez a javukra válik majd. Ha valami végképp nem megy egyedül, meg kell tanulniuk segítséget kérni a megfelelő helyen: tanáraiktól, osztályfőnöküktől vagy társaiktól, szüleiktől vagy akár egy weboldalról.
Van, aki még észbe sem kapott, de az érettségizők néhány hét múlva már az íróasztalnál ülve, papírzsebkendőt morzsolgatva nézik végig a saját ballagásukat (csak itt, csak most és csak nektek!). Majd pár nap múlva visszatérhetnek az iskolába, szájmaszkba és kesztyűbe öltözött tanáraik társaságában és napokon keresztül érettségi dolgozatokat írnak, tudva, hogy a jövőjük itt dől el. Ezen a konkrét napon, ebben a néhány órában maximális teljesítményt kell nyújtaniuk, nem nagyon hibázhatnak, nincs javítási lehetőség, ha a felsőoktatásban kívánják folytatni tanulmányaikat. Ők kimaradtak az utolsó hetek tanári intelmeiből. Hogy ez jó vagy rossz, döntsék el ők. Kedves érettségizők! Le a kalappal előttetek, hogy fegyelmezetten, becsülettel helyt álltok a vizsgákon. Kívánjuk, hogy néhány év múlva az osztálytalálkozón (már szabad lesz összeölelkezni!) elmondhassátok: én egy történelmi időszakban lettem felnőtt, keményen megdolgoztam a céljaimért, sokat tanultam és most sikeres vagyok.
