Az Európai Diákszövetség kezdeményezésére a Kalocsai Szent István Gimnázium is csatlakozott a diáksport napjához. Az egész napos rendezvény alkalmával számos sportág közül lehetett választani azoknak, akik szerették volna a tanórák egyhangúságát egy kis mozgással felcserélni. A Kubikus park területén 2023 métert futottak a diákcsapatok, évfolyamonként szerveztek legénységet a sárkányhajó bajnoksághoz, valamint forgópingpong-versenyre is sor került. A Magyar népmese napja megünneplése ebben az évben rendhagyó módon a sportnap részét képezte: a diákok ötféle mesebeli próbát kaptak feladatul. Hétmérföldes (két ballábas) csizmában futottak előre-hátra, bekötött szemmel szúrták le a háromfejű tűzokádó sárkányt, ugróiskoláztak, Twisterrel nehezített formában, babzsákkal próbálták eltalálni az „égig érő fa” tetejét, illetve egy mesekvízt is kitöltöttek. Ezen kívül lehetett wawe-boardozni, sakkozni, focizni és röplabdázni, kinek-kinek kedve szerint. A feladatok és játékok összesítésekor a 11. évfolyam bizonyult a legeredménysebbnek, ám ezen a napon nem igazán a verseny volt a főszereplő, hanem a részt vevő diákok és tanárok, akik a csodás őszi időben élvezték a szabad levegőt.