A közel 100 éve épített templom tetőhéjazata trapéz alakú palával készült, ami teljesen elöregedett és folyamatosan amortizálódott. A tetőfedés cseréjére benyújtott pályázaton még 2021.06.17-én hirdettek eredményt, melyen pozitív elbírálásban részesült a projekt. A kivitelezési munkálatokra meghirdetett eljárás eredményeként egy helyi bádogos építési vállalkozás; a KIBBAU’77 Kft. végezhette el a felújítást, mely cég már korábban is vállalt az eperföldi plébánia részére felújítási munkálatokat. A héjazat lebontásra került a lécezéssel együtt, majd egy teljesen új, vízszintes ritkított deszkaburkolat készült, amire a toronysisakkal megegyező anyagú vörösréz lemezfedés került. A felújítással a héjazat állapotmegóvása megoldottá vált, emellett elkerülhetőek az esetleges jövőbeni balesetek is.
A munkálatok 2022 év végén már befejeződtek. Az elkészült és megújult tetőhéjazat átadására és a projekt hivatalos befejezésére 2022.01.29-én 9:30-kor kezdődött ünnepélyes szentmise keretében került sor. A bejáratban elhelyezett projekttábla szerint a Bethlen Gábor alapkezelő Zrt.által lebonyolított; „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása – Magyar Templom-felújítási Program”-on keresztül Magyarország Kormánya közel 15 millió forinttal támogatta a Szent Imre templomhoz kapcsolódó templomhajó héjazatának cseréjét.
