A burgonya ? az emésztés segítője

Fontos tudni, a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt tartalmaz káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. A burgonyát, még a...

Mákkal a csontritkulás ellen

A mák tele van (csontépítő), magnéziummal, (Omega4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel és még foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra...

Dédapáink öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül!

 A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. Fő táplálékuk volt telente a bab, krumpli, káposztafélék, savanyítva is ? Szabolcsban a bab mellé is savanyú káposzta került...

NEM ÁLLUNK JÓL A MEGELŐZHETŐ BETEGSÉGEK LEKÜZDÉSÉBEN

2016-ban másfél millió olyan ember halt meg az Európai Unióban, akik kétharmadánál, azaz egymillió embernél a halál elkerülhető lett volna, derül ki az Eurostat friss összesítéséből. Százezer lakosra számítva Magyarországon haltak meg legtöbben megelőzhető...

A fiatalkori tudatosság pozitívan köszön vissza időskorban

A fiatalkori tudatos élet lehetővé teszi, hogy jobb legyen az életminőség időskorban, ezért már a gyerekeknek tanítani kell, milyen fontos az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás - mondta a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ...

JÓT TESZ A SZÍVNEK A CSOKOLÁDÉ

Heti egyszeri csokoládéfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában megjelent új tanulmány szerint. "Tanulmányunk azt jelzi, hogy a csokoládé segít a szív erei egészségének megtartásában. Korábbi klinikai kutatások...