NAGYKORÚ AZ ORDASI ALKOTÓTÁBOR

Tizennyolc éve szerveztek először alkotótá- bort a Duna mente legkisebb településén, Ordason. A 2004-ben hét fővel indult tábor nagy népszerűségnek örvend az alkotók körében. Az idei 18. alkalomra a helybéli- és környékbeli alkotókon kívül az ország különböző...

FALUNAP GÉDERLAKON

A tavalyi pandémiás helyzet okozta kényszerszünet után idén megtartották a falunapot Géderlakon, melyre szép számú közönség gyűlt össze. Az ünnepélyes megnyitó után átadták a kitentő díjakat is azoknak, akik jelentős szerepet játszottak a falu életében, első...

TANKÖNYVOSZTÁS ÉS JAVÍTÓVIZSGA A KOSSUTH ZSUZSANNA TECHNIKUMBAN

Minden diák térítésmentesen kapja a tankönyveket, melyhez nincs szükség igazolásra (nincs szükség szülői kíséretre és a testvérek átvehetik egymás könyvét). Technikumi tanulónak (10-11-12. évfolyam) 2021. augusztus 21. péntek (Tomori u. 10. könyvtár): 8-10 óráig 10....

A MÁRIAPÓCSI KERESZT KALOCSÁN

A cigányság által kedvelt csatkai búcsújáró helyről ? több nagyvárost érintve ? érkezett Kalocsára az a Szent Kereszt, melynek végső uticélja az Eukarisztikus Kongresszus és a magyarországi pápalátogatás helyszíne lesz. A keresztet Kalocsán, a főszékesegyház helyett a...

MEGRONGÁLTÁK A KÖZÖSSÉGI HÁZAT

Kövekkel, féltéglákkal törték be Kalocsán, a CSÓKA Közösségi Térként elhíresült és egy sportpályát is magába foglaló épület ablakait, üveg ajtajait. A korábban rengeteg ? elsősorban a roma fiatalokat felzárkoztató ? programnak helyet adó épület így most...

Legfrisebb híreink

Zöldítenek Kalocsán

Zöldítenek Kalocsán

A zöldfelületek fásítása jelentősen javítja a lakosság életminőségét és a város arculatát, ezért a Szent István király út Batthyány utca és Szentháromság tér közötti szakaszán 104 db fa, és a Csajda kertben folyamatban lévő 33 db fa újrafásításán túl Kalocsa Város...

bővebben
XI. OROSZ NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL ÉS VERSENY

XI. OROSZ NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL ÉS VERSENY

Az Orosz Honfitársak Koordinációs Tanácsa, a Budapesti Orosz Kulturális Központ és a Kalocsai Orosz Információs és Kulturális Központ közösen rendezte meg november 9-én az immár tizenegyedik Orosz Népművészeti Fesztivál és Versenyt. A fesztivált a Nemzeti Egység...

bővebben
CSERÉLIK A SÉTÁLÓUTCAI DÍSZKÚT  BURKOLATÁT

CSERÉLIK A SÉTÁLÓUTCAI DÍSZKÚT BURKOLATÁT

Várhatóan a hónap végére befejeződik a sétálóutcai díszkút körüli, kitöredezett, máltai keresztet formázó terület burkolatának cseré- je. A kockakő közötti sérült mészkő lapokat eltávolították, helyükre gránitból készül az felület, melyet kültéri ragasztóval...

bővebben
TÖKÖS PINCENYITOGATÓ HAJÓSON

TÖKÖS PINCENYITOGATÓ HAJÓSON

A helyi iskolások által faragott töklámpásokkal világították meg október 19-én a hajósi pincefaluba vezető utat. Ekkor rendezték ugyanis a ?tökös pincenyitogatót?, melyre több százan látogattak ki, néhány pincében már az újbort is megkóstolhatták a látogatók. A...

bővebben
Dietetikus:  túl sok cukrot esznek a gyerekek

Dietetikus: túl sok cukrot esznek a gyerekek

Felmérések szerint a 2 és 18 év közötti fiatalok több cukrot fogyasztanak a WHO által javasolt, a teljes kalóriabevitel tíz százalékánál. Túl sok cukrot esznek a gyerekek; felmérések szerint a 2 és 18 év közötti fiatalok több cukrot fogyasztanak a WHO által javasolt,...

bővebben
HÁROM PROJEKT A HIÁNYSZAKMÁK NÉPSZERŰSÍTÉSÉÉRT

HÁROM PROJEKT A HIÁNYSZAKMÁK NÉPSZERŰSÍTÉSÉÉRT

Egyhetes rendezvénnyel kapcsolódott Kalocsa legnagyobb oktatási intézménye az Európai Bizottság által meghirdetett Szakképzés Európai Hetéhez. A BSZC kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a hiányszakmákat állította középpontba három...

bővebben

Összes kategória

Startups

Smartwatches

Events

Videos

Mobile Phones

Workspace

Accessories

Photography

Smartwatches

Funding

Devices

Gifts

Értesüljön első kézből legfrisebb híreinkről!

Prémium előfizetés

Legfrisebb híreink!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Legfrisebb híreink

Kövessen minket!

Kövessen be közösségi oldalainkon!