Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él. Az intézkedés eredményességét már most igazolja, hogy egy hónap alatt több mint ötezerrel, 17 700-ra nőtt a munkáltatói adómentességet igénybe vevő vállalkozások száma. Öt havi munkáltatói adómentességet kaptak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók.
A vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020. novemberétől 2021. március végéig a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizeté-
sek után a kivát.
Az adóügyi könnyítés elsődleges célja az volt, hogy a kijárási korlátozásokkal leginkább érintett cégek álláshelyeinek megvédéséhez segítséget nyújtson. A kedvezmény igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik, csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket. Legközelebb március 12-ig a februári időszakra vonatkozó bevallást kell elküldeni az adóhivatalnak. Az ágazati adókedvezmény nem veszhet el. Ha a vállalkozó a bevallásában elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel módosíthatja bevallását.
KAMATMENTES HITEL
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján megjelent, a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára elérhető új hitellehetőség. Az MFB a program előkészítésében közreműködő intézményekkel meghatározta azoknak az ágazatoknak, illetve vállalkozásoknak a körét, melyek az első szakaszban igényelhetik a nulla százalék kamat mellett elérhető, maximum 10 millió forintos hitelt. A program első, márciusban induló szakaszában a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások találhatók a listán, melyet az MFB weboldalán és az osszetartok.hu oldalon találhatnak meg az érdeklődők. A hitelt az MFB Pontok hálózatában igényelhetik a vállalkozások.
A Hitelprogram részletei kidolgozás alatt vannak, de az elérhető paraméterekről (rendelkezésre álló keretösszeg, kölcsön összege, kamat, futamidő stb.) már lehet tájékozódni az MFB honapján.
A Hitelprogram célja Forgóeszköz hitel nyújtása a Covid-19 világjárvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került, a válság által leginkább sújtott ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások talpon maradásának biztosítása, illetve a járvány utáni működésre történő felkészülésük támogatása. A program bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, amelyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt nehéz időszakban.
Kedvezményezett TEÁOR kódok a program első szakaszában:
Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevé
kenységet,
Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet, Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet, Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet, Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet, Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet, Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet, Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet, Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312), Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet, Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet, Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet, Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet, M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),
Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,
Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,
Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,
Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,
Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet.